Ez a Városi Múzeum­nak nevezett intézmény 1953 őszén alakult. Ötven év nem nagy idő egy múzeum életében, de az óbec­sei múzeum dol­go­zói mégis méltókép­pen, munká­val emlékeznek meg erről a jubileum­ról, arról a sokoldalú munkáról, ame­lyet a múzeum területére nézve jelen­tős múzeumi anyag begyűjtése, őrzése, szak­sz­erű fel­dol­go­zása és kiál­lítása terén végeztek.

A művészeti és történeti értékek bec­ses emlékeit annak ide­jén tel­je­sen amatőr módon gyűjtöt­ték össze és helyezték itt el. Az, hogy nem volt olyan sza­kem­ber, aki fel­dol­go­zta volna az össz­e­gyűjtött anyagot, és foly­tatta volna a gyűjtést, a közön­ség elé tárást, a szak­sz­erű leltározást, a múzeumpedagó­giai megközelítést és a nevelést, nagyon meglát­szott. Mert ahe­lyett, hogy egy ilyen típusú intézmény tovább fejlődött, gyara­podott volna, az egész tevékenység más irányt vett, és az össz­e­gyűjtött anyagot tel­jes egészében elszál­lí­tot­ták, a zen­tai és az újvidéki múzeum­nak ajándékozták.

A hat­vanas évek­ben az intézmény megvál­toz­tatta nevét, néhány évre Múzeum és Kép­tár lett. 1962 vége felé (pon­tosab­ban 1962. október 1-jén) az intézmény­ben nem volt sem állandó munka­hely, sem sza­kem­ber, a munka amatőr alapokon folyt egyetlen  tisztelet­dí­jas tisztviselő közreműködésével. Ebben a kilencéves idősza­k­ban csak a művésztelep maradt meg, és volt néhány kiál­lítás, de gyűjtő­munka nem folyt, még a környék­beli, azaz még az óbec­sei anyagot sem vet­ték számba. Amikor 1962 végén a szemé­lyzeti kérdés megoldó­dott, és jött egy sza­kem­ber, a munka lendülete­sebbé, szak­sz­erűvé, min­denre kiter­jedővé vált. A múzeum első állandó munkav­is­zony­ban levő dol­go­zója és egy­ben igaz­gatója Ljil­jana Kral­je­vić Buk­inac művészettörténész volt, aki nyugdíjba vonulásáig, 1985-ig itt is maradt. Amikor megkezdte munkáját, a múzeum­nak 148 tár­gya volt főleg az óbec­sei művésztelep jóvoltából, vis­zont amikor megérdemelt pihenőjét kezdte, már mint­egy 6000 tárgy volt a gyűjtemények­ben, de állandó munkav­is­zony­ban is tíz dol­gozó állt, köztük öt cus­tos.

Az 1965-ös év azért jelen­tős, mert az intézmény ekkor az Óbec­sei Kép­tár és Múzeumi Gyűjtemény nevet kapta, és új épületbe, jelen­legi székházába költözött.

A káderál­lomány további erősítésére, azaz sza­kem­berekkel való feltöltésére 1970-ben és 1973-ban került sor, előbb Lju­binka Sub­otić régész, majd Gavrilo Vardić történész lépett be.

Ezek­ben az évek­ben, pon­tosab­ban 1970-ben született meg az a dön­tés, hogy az intézmény ismét nevet vál­toz­tat – akkor Óbec­sei Városi Múzeum és Kép­tár lett. Ezt a nevet 1990. augusz­tus 28-áig viselte, akkor vette fel mai nevét: Városi Múzeum.

A következő néhány évben rend­sz­eres sza­k­munkánkat végeztük, azzal, hogy 1976-ban revízió alá vet­tük a történelmi törzsál­lományt, elkülönítet­tünk szá­mos népra­jzi jel­legű tár­gyat, és ezekkel Vesna Vojnić Haj­duk 1979. október 1-jétől 1982. február 22-éig foglalko­zott. Azzal, hogy újabb munkatárssal gyara­pod­tunk, ez a terület is nagyon fel­lendült, habár új munkatársnőnk e téren nem volt igazi sza­kem­ber (művészettörténész volt). Az első igazi, okleve­les etnoló­gus sza­kem­ber Dra­gana Jovanović Večan­ski lett, aki 1982. április 19-étől 1985. már­cius 16-áig dol­go­zott nálunk. Őt még egész sor etnoló­gus követte.

E művelődési intézmény életében jelen­tős év az 1978-as, mert akkor épült meg az osztály műhe­lye.

A múzeum területi ter­jeszkedésének fontos állomása az 1980-as év, mert akkor kapta meg az egykori Milo hotel (a második világháborúban vizs­gálati fegy­ház) épületét a legú­jabb kori poli­tikatörténeti állandó kiál­lítás számára.