Ha egy tárgy valamelyik múzeumi gyűjteménybe kerül, akkor (megszerzésén, leltározásán és feldolgozásán kívül) az egyik legfontosabb munka a konzerválás. Nagyon ritka az, ha a múzeumba kerülő tárgy nem szorul semmiféle beavatkozásra. Az a legkevesebb, ha csak meg kell tisztítani, de a tárgyak zöme javításra, az egyes részek rekonstruálására, a külső hatások elleni védelemre stb. szorul. Minthogy mindez nagyon fontos, indokolt a konzerválási osztály megszervezése.
A múzeum megalakulásakor azonban nem alakult meg ez az osztály is. Az intézmény fennállásának első éveiben nem is volt szükség erre a tevékenységre, mivel a múzeumban főleg az óbecsei művésztelepről származó alkotások voltak. Csak a hetvenes években, amikor egyre inkább kiszélesedett a gyűjtőtevékenység a múzeumi ténykedés más területein is, akkor jelentkezett a megszerzett a megszerzett tárgyak védelmének egyre nagyobb igénye.
Kezdetben ezt a problémát úgy oldottuk meg, hogy a tárgyakat megfelelő intézményekbe küldtük. Intézményünk 1966. évi beszámolója említi meg legelőször, hogy a legveszélyeztetettebb képeket a Szerb Matica Képtárába küldtük konzerválásra, a fém régészeti leleteket pedig a Vajdasági Múzeumba. A következő évben csak megelőző védelemre (tisztításra) került sor a tárgyakon. Hasonló volt a helyzet 1968-ban is. Jóval kiterjedtebb munkálatok folytak e téren 1969-ben, amikor öt képet konzerváltak, továbbá a Kudeljara és a Csík lelőhelyek régészeti leleteit, erre pedig a zentai múzeumot, a belgrádi Katonai Múzeumot, a belgrádi Nemzeti Múzeumot és a nagybecskereki Nemzeti Múzeumot kértük fel. 1971-ben a régészeti leleteket a Szerbiai Történeti Múzeum és a belgrádi Katonai Múzeum konzerválta.
A következő évben befejeződött az előző években szerzett múzeumi anyag védelme. 1973-ban a Vajdasági Múzeum konzerválta a régészeti és képzőművészeti anyagot. A következő néhány évben leginkább a legveszélyeztetettebb képzőművészeti és régészeti anyagot konzerválták más megfelelő intézmények azzal, hogy az eddig említetteken kívül a zombori Nemzeti Múzeum is besegített.
A védelem szempontjából döntő az 1978-as év, amikor a múzeum keretében megépült a műhely, és Vlastimir Jankov személyében június 30-áig munkába állt az első konzervátortechnikus, 1978. augusztus 1-től pedig Lengyel László konzervátor munkatárs (1994. szeptember 7-éig). Ebben az évben a műhely építése miatt csak a kerámia, a papír és a textil megelőző védelmére került sor.
A Botra-Zidar lelőhelyen 1988-ban feltártak egy kb. 1 m átmérőjű sértetlen szarmata kemencét a 3–4 századból. Érdekes, hogy kalottája nem omlott be. Éppen emiatt született az a döntés, hogy a kemencét teljes egészében átvisszük a múzeumba – ez egy igazi konzervátori kihívás.
Az 1991-es évet követő évekre a legösszetettebb és legdrágább munkák jelentős csökkenése jellemző. Ez a csökkenés elsősorban az országos eseményeknek és annak a következménye, hogy ilyen célokra kevés pénz jutott. Ebben az időszakban ezért csak egyszerűbb és olcsóbb munkákat végeztünk.